Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez itt az én személyes blog-oldalam. Itt olvashatóak a privát bejegyzéseim.

Ide írom a gondolataimat, ha éppen időm akad és kedvem van hozzá.

Görgess a lap aljára.

                   <<<<<                  A zenelejátszó igény szerint leállítható!

StillStream.com: StillStream All Ambient

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

válasz

(Tom, 2011.06.14 12:33)

Kedves Kai A. Fenix!

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az én kis jelentéktelen honlapom, illetve amit és ahogyan képviselek benne, ekkora visszhangot válthat ki. Igaz, hogy ez esetedben negatív visszhangot keltett (keltettem), de az tény, hogy alaposan fel lett kavarva az állóvíz.

Nekem, mint alkotónak, aki a saját utamat járom, nem érzem elsődleges feladatomnak azt, hogy bárkinek is érveljek,
alátámasszam, vagy bizonyítsam a létjogosultságomat. Nem szeretnék senkit, semmivel és semmiről meggyőzni. Nem szeretnék indokolni, sem magyarázkodni. Szerintem minderre egyáltalán nincs szükség. Mint azt te is felvetetted, mindent az Olvasó dönt el, méghozzá annak alapján, amit elolvas a műveimből. Ne csak az első benyomás döntsön, és az elhamarkodott ítélet. Akinek tetszik, az érdeklődik, akinek meg nem, az más vizekre evez. Ez ellen úgysem tudnék mit tenni. Vagy szeretik a munkáimat az emberek, vagy nem. Esetleg egyszerűen átsiklanak rajta. Van ilyen és van olyan vélemény is.

Igazad van ebben, ezt el kell fogadnom. Biztosan sok-sok hasonló kritika vár még rám ezek után is. Állok elébe. Elhiszem, hogy tényleg nem tetszhet mindenkinek. Megértem a véleményedet és elfogadom a kritikáidat. Tiszteletben tartom, hogy neked nem tetszik, és gondolom, vannak, sőt, lesznek is ezzel még így egy páran.

Megértem a véleményed, de nem feltétlenül értek vele egyet. Ellenérveket is tudnék sorolni több dologgal kapcsolatban, egyéb szakmabeli véleményeket, visszajelzéseket (hozzáértők tollából) is be tudnék mutatni neked, melyek nem cikkek, linkek, hivatkozások, hanem egyszerű magánjellegű, privát levelek formájában érkeztek meg hozzám (itt a honlapon közzétettem egyet-kettőt, de lehet, hogy elkerülte a figyelmed). Méghozzá olyan emberektől, akik már többet elértek, mint én. Így hajlok arra, hogy higgyek nekik.

Ám ha ezeket mind bemutatnám itt, akkor lehet, hogy számodra ismét csak erősödne az önteltségemről kialakult véleményed. És ezt talán ismételten a saját vállonveregetésemként értékelnéd és még a végén úgy tűnhetne, hogy megint csak azt szajkózom, milyen ügyes is vagyok. Ezen már úgysem segíthetek. Talán úgy igen, ha egyszerűen törölném, vagy teljes egészében átfogalmaznám az oldal szövegezését. De ezt nem fogom megtenni. Ahhoz túl céltudatos, eltökélt és határozott vagyok. Csak reménykedni tudok benne, hogy azért ezek a tulajdonságok nem egyenértékűek az önteltséggel.

....

Re: válasz

(Tom, 2011.06.14 12:35)

...

Nos, azok a bizonyos privát visszajelzések hozzáértő emberektől, akik közül többen nem annyira híresek, vagy ismertek még, de írók, megjelent már könyvük és értenek az íráshoz, olykor megerősítenek engem abban, hogy talán jól teszem a dolgomat.

Elhiszem neked, hogy ellenszenvesnek és önteltnek tűnik számodra mindaz, amit az oldalamon olvastál. Pedig itt elsősorban a figyelem felkeltése volt a cél... és úgy látom, legalább ez jól sikerülhetett, ha ekkora indulatokat volt képes felkorbácsolni. Bár eddig te vagy az első, aki ezt tudtomra adta.

Csupán arra szerettem volna rávilágítani az ide tévedő látogatóknak, hogy itt némiképp másféle, más jellegű sci-fi írások olvashatóak, mint általában a legtöbb hasonló jellegű szerzői oldalon. Nem ítélem ezt jobbnak, csak bizonyos szempontokból mégis másmilyennek.

Kaptam megkeresést egy interjú erejéig a Solaria-tól is, ami számomra megtisztelő volt. A Scifipedia nevű oldal szerkesztője pedig - akit nem ismerek - úgy emlékezett meg rólam, hogy írásaimban olyan elemeket vonultatok fel, amelyet a hagyományos sci-fi elutasít...! Mint pl.: a reinkarnáció és más ezoterikus témák, vagy akár a hitvilág és a lélek témájának beépítése egy tudományos-fantasztikus történetbe. Léteznek ilyen írásaim. Ez persze nem jellemző feltétlenül mindegyik itt szereplő
írásomra.

Mindenesetre ez is és a másoktól kapott jelző is (pszichológiai sci-fi) megerősített engem abban a tudatban, hogy én valami mást, eddig nem megszokott dolgot csinálok. Ám erre vonatkozóan sem tudnék neked hivatkozásokkal szolgálni, hiszen mindezek személyes beszélgetés vagy privát üzenetcsere formájában történtek. Esetleg a Scifipedia oldal, ami lehet, hogy manapság már nem elérhető az eredeti formájában.

Onnantól kezdve ezt az észrevételt az írásaimmal kapcsolatban a hasznomra próbálom fordítani. Szeretnék nem beállni a sorba (és lehet, hogy nem is tudnék), és ezzel az irányvonallal, amelyet képviselek, valami egyedit alkotni, amilyen talán még nem nagyon volt eddig. Persze nem lehetek teljesen biztos abban, hogy valóban nem létezett még efféle, mindenesetre én nem tudok róla.
Egyébként külföldi oldalakon találtam ugyan "psycho-fiction" megnevezést, bár szerintem az nem helytálló jelző az adott témára... ugyanis többek között azt az Alien trilógiára használta valaki. Talán ebben egyetérhetünk, hogy ez nem helyénvaló meghatározás ebben az esetben. Mert hát ugye a psycho-ficton nem rokona a psycho-thrillernek. Az Alient eddig csak sci-fi-ként, vagy sci-fi horrorként láttam besorolni.

Szűkebb értelemben véve a pszichológiai sci-fi megnevezés nagyszerűen illene akár a Solaris-ra, vagy a K-pax-re, de akár más,
hasonlóan lélektani elgondolkodtató soft sci-fire, de én ennél még tovább megyek. Valóban a sci-fi határait próbálom tágítani és túllépni azokon bizonyos elemek használatával, akár az írásmóddal, a mondanivalóval, és esetenként a líraisággal, illetve a lélektani képek ábrázolásával, vagy akár a költői gondolatok és belső monológok, olykor mindezek együttes alkalmazásával. Ezzel pedig egyfajta különleges ötvözetet szeretnék képezni, ami csakis a saját írásmódomra lesz jellemző.

....

Re: Re: válasz

(Tom, 2011.06.14 12:37)

...

Azt szeretném majd a későbbiekben, hogy ne legyen egykönnyen besorolható. A saját világomat szeretném átadni ezzel az olvasóknak. És ez a világ egyedi, csak rám jellemző. Mert ez csakis én vagyok. Biztosan ez is az egóm műve, nem tagadom. Akkor pedig ennél fogva valóban öntelt volnék?
Így, ezzel a módszerrel kísérlem meg egyedivé tenni a saját alkotásaimat. Remélem, kisebb-nagyobb sikerrel.

A szövegezés ellenére egyáltalán nem tartom többre magam, még ha ez talán így is tűnik a számodra. Elhiszem, hogy így jött le neked, hiszen valószínűleg téged is az előítéleteid befolyásolhattak, már a kezdő szövegrész miatt. Miközben nem hinném, hogy teljes odafigyeléssel olvastad volna az írásaimat. Ha elolvastad egyáltalán. Legalábbis fogyasztónak nevezed magad - amit elhiszek neked -, de valahogy mégsem tértél ki konkrétan az írásaimmal kapcsolatos kritikáidra. Pedig itt az lenne a lényeg, nem pedig a kezdőlap szövege. Eddig csak ezekre a mondatokra tértél ki, csakis ezeket róttad fel nekem, de az írásokra
vonatkozólag nem tettél említést. Vagy lehet, hogy elkerülte volna a figyelmem?
Az is lehet, hogy nem érezted méltónak az írásaimat arra, hogy akár csak megemlítsd őket, mert annyira rosszaknak, vagy olvashatatlannak tartod? Ezt is elfogadom, ha így gondolod. Nem tudok és nem is kell megfelelnem mindenkinek.

Tehát egyáltalán nem tartom többre magam más alkotóknál, ugyan hogy is tehetném... Dehogyis! Hiszen én még nem értem el akkora eredményeket, csupán 6 novellám jelent meg nyomtatásban és 2 regényt írtam, melyek még kiadársa várnak. De ez is figyelemreméltó eredmény, legalábbis a saját magam szempontjából nézve mindenképpen. Ennyi önbizalmam és pozitív önértékelésem azért kell, hogy legyen!
Egyszerűen csak azt szeretném jelezni az ide tévedő látogatóknak a magam eszközeivel, hogy itt más jellegű írásokkal találkozhat - ha tüzetesebben átolvassa őket - mint a hagyományos sci-fi. Nem több, és nem kevesebb. Csak valamivel másabb, mint a megszokott. Erről szól ez az egész, és a figyelemfelketésről. Egy kis marketing-fogás, ami valakiből negatív, de valakiből pozitív reakciókat vált ki. (de hát te értesz ehhez, mint említetted.) Csupán ennyi.

Lehet, hogy nem a legmegfelelőbben csinálom ezt, hiszen nem vagyok reklámszakember, sem pedig profi író. Talán több dologban is igazad lehet, nem tudom. De ez egyelőre mégis így marad, attól tartok. Mindettől függetlenül azért azt gondolom - és ez részemről nem önteltség, hanem inkább egészséges önbizalom -, hogy tudok írni. Ez a legfőbb szempont számomra.

Talán, ha egyszer megtisztelnél vele és elolvasnád a mostani regényemet, ami több, mint 500 oldalasra sikeredett - tudom, nem
az oldalszám a mérvadó - akkor átéreznéd, hogy mit is akartam sugallni, és hogy miről beszéltem itt. Csakis akkor érzékelhető
igazán, hogy mit jelent számomra ez az egyedi irányvonal. Akkor esetleg átértékelnéd mindezt és belátnád, hogy nem is
túloztam akkorát, mint azt elsőre gondolod. De hát ezt valóban - ahogy említetted - csakis a fogyasztó, az Olvasó tudhatja meg. És ha vette a
fáradtságot, elolvasta, megértette az üzenetet, de mégsem tartja helyénvalónak az általam említett jelzőket, akkor jogosan megítélhet.
Na, az már talán nem egy olyan vélemény lesz, ami csupán a felszínt, a körítést és a küllemet taglalja. A belbecs a lényeg, a mondanivaló és az az érték, amit a könyv adhat az olvasónak.

Annak azért örülök, hogy a negatív véleményed ellenére ennyiszer visszatérsz még ide.


Üdvözlettel: Tamás Károly

kaiafenix@freemail.hu

(Kai A. Fenix, 2011.06.13 02:57)

Örülök a válaszodnak :) Ha megengeded sorban válaszolnék azon pontokra amit sérelmesnek tartasz (a jogosságát nem firtatom mert egyrészről csak külső szemlélő mondhatna bírálatot ez ügyben, másrészt meg akit támadnak az érthetően sérelmezi ha támadják).

1. Anonimitás: Mint az elején leírtam két személy véleményét tükrözöm egy bejegyzésben (ami persze önmagában nem nagy szám ha az olvasóközönséget nézzük).
Egyrészről visszautasítom a "Név nélküliség" vádját, mivel tudtommal szerepel ott egy név és elérhetőség. Ha nem írtam volna semmi névnek látszót azt mondom rendben van. Semmivel se mond neked többet az hogy ha ezt a nevet használom mint ha azt írom hogy Nagy Béla, Kis András vagy bármilyen más név. A neten egyrészt ezt a nevet használom (kb úgy mint egy írói álnevet), másrészt vannak emberek akik nem tehetik meg hogy a nevüket mindenhol feltüntessék. Az okokra nem térek ki, vagy el tudja ezt valaki fogadni, vagy nem.

2. A stílus: Kritikát sok féle szándékkal sok féle személy ír. Ezek között az egyetlen közös motívum a hibák keresése és reflektorfénybe állítása. A kritikus a szerint hogy mennyire szimpatizál vagy sem az adott személlyel rak bele élt. Azt jól láttad hogy ellenszenvet váltott ki a honlap felépítése/szövegezése és személyed bizonyos okokból, bár egyes okok helyett inkább az összhatásra helyezném a hangsúlyt. Elhamarkodottan ítélek? Lehetséges, elvégre nem ismerlek személyesen. De talán ha azt mondom hogy fogyasztói szemmel alakult ki rólad ez a véleményem, talán elégséges választ ad hogy mennyit tudok és mennyit nem tudok rólad.
Ami a modort illeti, azt írtad hogy egy intelligens embertől elvárható hogy diplomatikusan közölje nemtetszését. Felvetődik bennem a kérdés, hogy ha ezt így gondolod, akkor az általam írt bejegyzésre való nemtetszésed következtében hol marad részedről a diplomatikusság (több esetben is utalsz arra hogy értelmes, intelligens stb, személy nem így viselkedik, magyarán én egyik kategóriába se tartozom - ha utca nyelvén akarnék fogalmazni ez egy "lehülyézéssel" egyenlő). Persze mondhatod hogy én indítottam el a folyamatot, de úgy gondolom ha leminősíted a stílusomat akkor részedről, egy magasabb szintű stílust kéne válaszként mutatnod.

Re: kaiafenix@freemail.hu

(Kai A. Fenix, 2011.06.13 02:58)

3. Önteltség? Hol?: Lehet hogy csak azért vagyok ilyen kritikus mert marketing jellegű tanulmányaim miatt megakadt a szemem rajta, de kezdjük a főoldal üdvözlő szövegével:
"Üdvözöllek a világomban, az univerzum első és egyetlen Psycho-Science-Fiction weboldalán!"
Ha azt mondod hogy ez egy létező műfaj akkor létezik olyan személy is aki előtted írt ilyet hisz felmerült az igény a műfaj létrehozására. Feltehetően igen neves és nagy horderejű személy lehetett ha ő váltotta ki a műfaj megalkotását, az ilyen személyeknek van honlapja. Ezen felül a honlap jönnek mennek, szóval ez talán cáfolja az "első" kifejezésedet. (Szívesen várom ennek ellenbizonyítását)
Ezen felül lehet szkeptikus vagyok, de kétlem, hogy átnyálaztad volna a teljes internetet, és a világ minden nyelvén utánanéztél volna létezik e ilyen jellegű honlap. Ajánlom figyelmedbe a google-t, mely cáfoja az "Egyetlen" kifejezést (Nem említve a nem latin betűs kereséseket).

Mennyünk tovább (kiegészítendő a fenti teoretikus állításaimat):
"...Psycho-Fiction novellák formájában. Ez utóbbi stílus talán általam született - jelenleg is születik -, legalábbis magam neveztem el így." Itt eleve összeütközésbe kerülnénk a lent leírt állításoddal miszerint: "Nagyra vágyás? Önteltség? Meg hogy az egész oldalon azt taglalom, milyen ügyes vagyok? Nem tudom, hogy konkrétan hol is utaltam erre...
Csupán az eredményeimet tettem közzé és az indíttatásomat. " valamint "Valójában nem én találtam ki rá ezt a jelzőt. Nálam sokkal hozzáértőbb alkotók véleményének eredménye!".
Egy másik pont ami alapján megalapozottnak találom az önteltséget:
"Mindezek fényében tehát ne is reménykedj benne, hogy itt olyan hagyományos sci-fi írásokkal fogsz találkozni, mint amilyeneket már megszokhattál." Feltételezed hogy olyan egyedit/jót stb alkottál amivel kimagasodsz a többi író közül. Szerintem ezt a fogyasztók, kritikusok, szakmabeliek szíve joga eldönteni nem neked.

Re: Re: kaiafenix@freemail.hu

(Kai A. Fenix, 2011.06.13 03:00)

4. Szakmai háttér: Valóban nem tudod hogy ki vagyok, bár nem is lényeges, ennek ellenére megállás nélkül feltételezted hogy egy olyan személy aki " Van-e mögötted valamiféle szakmai háttér? Vagy szimplán csak kritizálni vagy képes... méghozzá nem is építő jelleggel! Egy igazi kritikus segíti a művész munkáját, nem pedig degradálja." és úgy gondoltad hogy bár nem tudod ki vagyok de jogosan lenézhetsz: "Talán majd belejössz, ha nagyon igyekszel és ha felnősz majd a feladathoz.". Valahogy ez csak erősítette a benned kialakult képet, nem hogy megcáfolta volna. Másokat megvetsz mert véleményed szerint a honlapod és lehet más információk alapján nem volt elég alapos, te viszont szabadon ítélkezel a reakciódban.
Ami a művészeti elismeréseket illeti. Felhoztál 2 személyt, eleve nem tudom hogyan tudod alátámasztani állításod miszerint pozitívan vélekedtek az írásaidról (ha mutatsz cikket, stb. örömmel megnézem), de úgy gondolom hogy ha valamit állítasz azt támaszd alá (lásd az üdvözlőszöveges rész).
Másrészről Nemere Istvánról egyrészt megvan a véleményem, de ha nem a saját véleményemet nézzük. RPG.hu (ami most át van irányítva a lfg.hu-ra) Romirack, és Attila, mindketten elismert kritikusok. Kevés írót kritizáltak olyan hévvel mint Nemerét, és író barátom is megerősített a véleményemben. Csak hogy alátámasszam amit állítok: http://lfg.hu/16006/ vagy http://lfg.hu/13212/ismerteto/nemere-istvan-idohajo/ vagy http://lfg.hu/14472/ismerteto/nemere-istvan-vervonal/
Miért az LFG.hu írásaival hozakodok elő? Talán azért mert ők országunkban az egyik legismertebb fantasy-scifi olvasói oldala.
Ezek után valamiért nem győz meg az ő "pozitív értékelése" ahogy írtad. Hogy miért írok mindig arról hogy nekem mi a véleményem? Azért mert egy személy vagyok csak aki fogyasztói szemmel nézi a világot, és mint írtad abból sem a leginteligensebb. Bár sajnos az a baj, hogy ha nem vagyok értelmes, inteligens és mégis ellentmondásokat találok az állításaid és a honlapod meg az internet között az vajon milyen következtetést hagy levonni? Másrészről az ítélkezés szubjektív, lehet hogy valakinek nagyon tetszik amit írsz vagy amit Nemere ír. De azt eldönteni hogy ki jó és rossz író csak szubjektív véleményként lehet kifejteni, én tudtodra adom az enyémet, hogy a negatívakról is kapj visszajelzést ne csak a pozitívakról, hisz ha a hozzám hasonló személyeket is meg tudod győzni, növelheted olvasóid létszámát.

5. A negatív kritikát is bírod: Sajnos cáfolva érzem, mivel aki bírja a negatív kritikát, az elsősorban az érvekre koncentrál nem a másik személyének degradálására. Ha tényleg úgy gondoltad volna, hogy érveim jogtalanok, és csupán egy hiteltelen, tanulatlan személlyel állsz szemben, akkor megőrizted volna azt az imázst ami egy írótól elvárható és amit tőlem elvártál, azt te magad példaként statuáltad volna. Diplomatikusan megcáfoltad volna állításaimat.

De igazad van, sokat kellene még tanulnom...

Üdvözlettel, és további sok sikert írásaidhoz.

Kai A. Fenix

(reménykedem benne hogy most megfelelek a formai követelményeknek ezáltal ;))

U.I.: Az hogy bennem felmerültek kételyek azt jelzi, hogy valami kiindulópontom volt, tehát más potenciális olvasódban is megjelenhetnek. Hisz az emberben kérdések merülnek fel. Reményeim szerint meg tudod cáfolni állításaimat, ezzel meggyőzve a fogyasztókat hogy miért érdemes a könyveidet megvenni, hiszen eloszlatod a bennük felmerülő esetleges kételyeket.

kaiafenix@freemail.hu

(Kai A. Fenix, 2011.06.08 17:51)

Lássuk csak mivel tudnám elősegíteni a munkádat. Azt mondják a kritika a legjobb segítség szóval most nagyon a segítségedre leszek.
Alapvetően az oldal picit összevissza van rendezve, a besorolások is random módon történnek de ez még elmegy, annyira nem zavaró. Amivel egyetértettünk egy régóta író ismerősömmel, hogy a szövegezés túlságosan nagyra vágyó (ha nem fogalmaznék finoman annyit mondanék hogy öntelt). Új műfaj teremtése?... Ezek szerint átsiklottál azon, hogy hogyan történnek a műfajbesorolások. Ezen felül eddig csak olyanoktól sikerült azt hallani hogy új műfajt teremtenek, akik tetteikkel ezt nem tudták megtenni, mert olyan silány volt a minőség hogy a hagyományos kategóriabesorolásnál le lettek húzva, így kimentették magukat azzal, hogy csupán a miatt történt mert ez egy új komplexebb műfaj. A valódi műfajteremtők maguk valami létező műfajba sorolták be magukat, de az alkotásuk hatása akkora volt hogy a közönség, és a kritikusok többségi véleménnyel jutalmazták egy új műfaj alkotójaként. Egyébként a valódi műfajteremtők nem a műfajjal foglalkoztak, hanem - a science-fiction írók - a tudományos probléma felvetésével és körbejárásával, ennek fikciós kereteivel. Megjegyzem az általad Psycho- Scifinek nevezett valami, tartalmát tekintve egy nagyon régóta létező műfaj csak Soft Scifinek hívják (pl:Orwell 1984, Welden Two, stb.).
Ami a zenét illeti, közepesre értékelném. Nem mondom hogy rossz, de sima PC-s játékok ambient zenéi között jóval színvonalasabbakat találni.

Összefoglalva: Szerintem mielőtt akkora hévvel utalnál finom jelzésekkel arra a teljes oldaladon, hogy milyen ügyes vagy, ki kellene vívnod tényleges minőséggel nem csak néhány fogyasztó elismerését, hanem a szakma krémjének elismerését is.
Az meg hogy 1937-en nézték meg az oldalt, a statisztikai adatok sokszor hozzá számolják azon személyeket akik újra megnézik, például téged is. De ha be van állítva hogy nem számol téged és a keresőbotokat akkor, szép dolog ha sokan néznek, de a véleményük többet számít. Kiszel Tündét mindenki ismeri, de kevesen vannak jó véleménnyel róla ;).

U.I.: bár nem feltételezek ilyet egy művelt íróról, de ha törölve lenne a kritikám az csak az igazamat támasztja alá :) Gondolom érvelnem nem kell mellette ;)

Re: kaiafenix@freemail.hu - válasz 1.

(Tom, 2011.06.11 16:43)

Tisztelt Kai A. Fenix!


Először is köszönöm a véleményed a weboldalammal kapcsolatban!
Segítő kritikáról írtál a bejegyzésed elején, noha ez bizony éppen nem annak készült.

Véleményem szerint a segítő szándék és az építő kritika nem kifejezetten ilyen. Akár tetszik egy alkotó tevékenysége, akár nem, így nem szabad a fejéhez vágni a dolgokat, még akkor sem, ha történetesen igaznak érezzük. Láthatóan nagy ellenszenvet keltett benned a weboldalam. És valószínűleg én is. Legalábbis az itteni megnyilvánulásom mindenképpen. Ezt pedig egy cseppet sem palástoltad.
Intelligens embertől azért az elvárható, hogy őszintén, de mégis valamivel diplomatikusabban és finomabb modorban közölje nemtetszését. Csakúgy, mint a megszólítás, bemutatkozás, és a valódi név használata, amellyel felvállaljuk a véleményünket. Úgy vélem, ezek egy értelmes embertől minimum elvárható, egyszerű emberi gesztusok, ha már egyszer kommunikálunk. Még akkor is, ha csak egy blog-bejegyzésről van szó!

Tiszteletben tartom a negatív véleményeket is, nem is ezzel van itt a baj. Hiszen valóban nem tetszhet mindenkinek az, amit képviselek, és ahogyan csinálom. Ha valóban (nem felületesen) olvastad volna az írásaimat - ami egy kritizáló személytől úgyszintén minimálisan elvárható dolog lenne -, akkor nem biztos, hogy így ítélnél meg. Ha esetleg egyszer majd netán a kezedbe kerülne és el is olvasnád az első két regényemet, akkor könnyen elképzelhető lenne, hogy átértékelnéd a véleményed erről, illetve az új irányzat születéséről és létjogosultságáról. Valójában nem én találtam ki rá ezt a jelzőt. Nálam sokkal hozzáértőbb alkotók véleményének eredménye! Én csupán megfogalmaztam mindezt. Csakis a felületes szemlélőnek és hozzá nem túlzottan értő, átlag hobbi-olvasó számára tűnhet ez egyszerű soft-sci-finek. Hidd el, jócskán van különbség!

Nagyra vágyás? Önteltség? Meg hogy az egész oldalon azt taglalom, milyen ügyes vagyok? Nem tudom, hogy konkrétan hol is utaltam erre...
Csupán az eredményeimet tettem közzé és az indíttatásomat. Igazán sajnálom, ha ez így tűnhet első látásra. Talán az ismeretlenül történő ítélkezés lehet az oka. Vagy még az is lehet, hogy lehetnek irigyeim?
Meglehet, hogy talán nagyra vágyó vagyok, nagy és merész céljaim vannak... Ó,igen, vannak nagy álmaim. Ezt elismerem. De azt hiszem,ez nem egyenértékű az önteltséggel. Csakis az gondolhat ilyet, aki felsőbbrendűnek képzeli magát másoknál úgy, hogy valójában nem is tud mit felmutatni az adott témában.
Ehhez a dologhoz pedig, amit én művelek (szándékosan nem nevezem magam írónak vagy zenésznek, bár szerencsére azért akadnak néhányan, akik mégis így gondolják), szerintem nélkülözhetetlen némi exhibicionizmus, ha az ember el szeretne érni valamit. Lássuk be, úgy azért mégsem tálalható, hogy "elnézést kérek, bocs, hogy itt vagyok..."
Ezek szerint te nem találkoztál még valóban öntelt emberekkel. Ha én ezért neked az vagyok, ám legyen! Ez is csak a tapasztalatlanságodat mutatja.

.....

Re: kaiafenix@freemail.hu - válasz 2.

(Tom, 2011.06.11 16:42)

...
Valóban, szólásszabadság van, mindenki szabadon vállalhatja a véleményét. Ezzel sincs semmi gond. De úgy érzem, azért mégsem
lenne szabad túllépni az őszinteségnek nevezett véleményvállaláson azzal, hogy szándékosan bántó megjegyzésekkel dobálózunk
felindulásunkban. Az őszinteség és a nyers stílus között azért vannak még fokozatok. Talán nem is a szavakkal, hanem inkább a stílussal van a baj, amelyen neked is lehetne még javítani.

Nem tudom, ki vagy, és azt sem, hogy mit tettél le az asztalra. Van-e mögötted valamiféle szakmai háttér? Vagy szimplán csak kritizálni vagy képes... méghozzá nem is építő jelleggel! Egy igazi kritikus segíti a művész munkáját, nem pedig degradálja.
Lehetőségei szerint igyekszik úgy véleményt alkotni, hogy ne bántson meg senkit, még a negatív kritikával sem. Ezt pedig így is lehet ám!
Nem baj, ha negatív a kritika, elviselem, volt már ilyen is. Csak az nem mindegy, hogy tálalják azt! Az alapvető tiszteletet megadom mindenkinek, és ugyanezt el is várom másoktól. "Emberiség - emberiesség!"

Tudod, nem az számít igazán, hogy mit mondanak az emberek, hanem az, hogy ki mondja... És az is fontos tényező ilyenkor, hogy az illető mögött van-e valamilyen szakmai háttér, vagy valamiféle tapasztalat, ami feljogosítja a másik ember indokolt kritizálására.
Elhiheted, véleményeztek már nagyobb művészek is, illetve olyan emberek, akik valóban tudják, hogy miről szól az írás és miről szól a zenélés. Ami nem tetszett nekik, azt kultúrember módjára, finomabban közölték velem, mindenféle fölösleges leminősítő megjegyzés nélkül. Ha esetleg mond neked ez a név valamit, hogy Nemere István, vagy Trethon Judit... Ők nem a felszínt látták, hanem elolvasták a műveimet. És ki hinné, pozítívan értékelték! De igazán nem akarom itt is híresztelni, hogy "milyen ügyes vagyok". Ezek pusztán a visszajelzések, nem kis emberektől.

A vélemények az írásaimról és a zenémről szintén publikusak. Megtalálhatóak elismerő szavak a szakma "krémjétől" is.

Nem túl nagy baj, ha nem tetszik mindenkinek a munkám, illetve ahogy előadom azt, senkire se szeretném ráerőltetni. Az Olvasó szíve joga. Csak viselkedjünk egymással emberségesen, és ne bántsuk meg egymást fölöslegesen. Emberhez méltóan is lehet ám kritikát írni. Talán majd belejössz, ha nagyon igyekszel és ha felnősz majd a feladathoz. Nem tagadom, nekem is bőven van még mit tanulnom az élet minden területén... Kérlek, tedd te is ezt! Legközelebb talán építő jellegű kritikára is képes leszel.

Legyen további szép napod!


Üdvözlettel: Tamás Károly

2011

(Tom, 2011.05.01 19:55)

Áprilisban látogatói rekord született: 1937 fő! Köszönöm minden kedves látogatónak! :)

Empathyco

(Tom, 2010.10.16 12:02)

Elkészült a második regényem is, amelyből az "Empathyco" menüpont alatt részleteket olvashattok!
Jelenleg a regény utómunkálatai folynak: javítás, gépelés, meg ilyesmik... Azután minden remény szerint indulhat majd a kiadók felé.

májusi rekord

(Tom, 2010.06.04 23:26)

A májusi látogatói rekord az oldalon: 1634! Csodás :)
Bárcsak legalább néhány visszajelzés érkezett volna ezekből...

havi rekord

(Tom, 2010.05.01 21:29)

Áprilisban összesen 1578 látogató tette tiszteletét az oldalon. :) Eddig ez a hó volt a legforgalmasabb az oldal fennállása alatt... Ennek ellenére csupán 3 fő fűzött kommenteket a bejegyzésekhez valamilyen formában. Pedig nagyon örülnék a hozzászólásoknak...

you tube

(Tom, 2010.04.25 15:42)

Kereshettek már a You Tube-on is. Feltöltöttem oda a két Cosmic Resonance videót. Továbbra is rendkívüli módon örömömre szolgálna, ha hébe-hóba végre már kapnék egy-egy kósza véleményecskét... Írjatok Nekem! Aktivizálódjatok!

Timiii

(Timiii, 2010.04.21 22:09)

Szia!!Gratulálok mindenhez,ezt már nem is tudom fokozni!Szeretném,ha a látogatók fokoznák helyettem ;) pls :))) Jót olvasgatok,pusszantás!

legújabb letölthető track

(Tom, 2010.04.13 13:25)

Töltsétek le ti is és hallgassátok meg a legújabb ambient szerzeményem, amelyet a mai nap folyamán töltöttem fel és a LETÖLTÉSEK menűpontban találhatjátok meg!
Cosmic Resonance 2.

látogatói rekord született

(Tom, 2010.04.11 18:49)

Örömmel jelentem, hogy 2010.04.09.-én látogatói rekord született! Legnagyobb meglepetésemre 103 (!) látogató érkezett ezen a napon a weboldalra. Bár igazából az még előttem is rejtély, hogy mi célból, hiszen sajnos senki sem jelzett vissza, sem az írásokkal, sem a zenékkel, sem pedig a weboldallal kapcsolatban sem. Ennek viszont már nem örülök olyan nagyon, hiszen így nem tudhatom, hogy kit mi ragadott meg az oldalon. Az építő jellegű kritikák mindig jól jönnének! Így egyik szemem sír, a másig nevet...

RadioCafé 98.6 - Cinetrip-Ambient

(Tom, 2010.03.31 14:45)

2010.03.28.-án, a RadioCafé 98.6-on, vasárnap hajnalban 05:00-06:00-ig a Cinetrip-Ambient című műsorban az éter hullámain felcsendültek az általam komponált dallamok! :) A saját zenéimből összeállított válogatás egy teljes órán keresztül hallható volt, Dj.Kaszi jóvoltából.
A műsor teljes zenei anyaga szabadon, garantáltan legálisan, és teljesen ingyenesen letölthető a "Letöltések" menüpontból!
Íme a track-lista:
1. Heavenly Dreams 4.
2. Cosmic Resonance
3. Heavenly Dreams 1.
4. Heavenly Dreams 2.
5. Electronic Dream

még több zene az oldalon

(Tom, 2010.03.20 02:39)

Hát itt vagyok újra, és ügyködöm tovább egyre nagyobb lendülettel és szorgalommal... nem csak a magam örömére, hanem egy picikét nektek is kedvezve...
Megint egy újdonságról számolhatok be...már ha esetleg még nem vettétek észre esetleg:
- LETÖLTHETŐ ZENÉKET tettem fel ide, a LETÖLTÉSEK menüpontba! :)
Itt a saját komponálásaim hallhatóak, melyeket különféle zeneszerkesztő programok segítségével készítettem. Egyes darabjait a híres EJay programcsalád Techno, illetve Dance tagjaival, míg a legújabb számot pedig VstHost - AudjooHelix - Nexus keverékkel hoztam össze... na ez már talán tényleg vérbeli Ambient zene lett, amilyet mindig is szerettem volna...
Töltsétek le és hallgassátok! :)
További jó szórakozást kívánok hozzá!

újabb változtatások a honlapon

(Tom, 2010.02.13 13:26)

Biztosan észrevetted, hogy a kezdőlapon már nem az eddig megszokott zene fogad. Aes Dana csodálatos zenéjének most búcsút mondtunk, helyette pedig egy online rádiócstorna sugározza a folyamatos zenét, méghozzá mindig más és más számokkal. Így talán változatosabb lesz az oldal... legalább zeneügyileg.:)
További újabb élő ambient zenecsatornák is helyet kaptak a megfelelő blokkban.
A zenei videók is frissültek újabb videoklippekkel, illetve egy újabb bejegyzéssel bővült Retro-Electro címen, ahol több régi elektronikus zenei kedvencem is helyet kapott. További jó olvasást és zenehallgatást!