Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jövőnk a múltban

2008.10.19

A zenelejátszó igény szerint leállítható!    >>>>>

 

 

Jövőnk a múltban

 

 

 "Nem is tudom, hogyan kezdjem ezt a levelet... Kissé zavarban vagyok, hiszen nem tudhatom, hogy helyesen döntöttem-e akkor, bár így utólag mégis úgy gondolom, ma sem tennék másként, ha ismét úgy alakulna... Abban sem vagyok biztos, hogy helyes dolog-e, amit most teszek, mármint hogy levelet írok neked, aki oly közel állsz hozzám... Fogalmam sincs, hogy jót tenne-e, ha a kezedbe jutna és elolvasnád... Csak remélni tudom, hogy még időben megkapod... Vajon mit szólnál hozzá? Elhinnéd egyáltalán? És remélem, nem fog túlzottan befolyásolni a döntésedben mindaz, ami e levélben áll... Bár nem is levél ez, inkább amolyan emlékirat... Mindenesetre azért szívesen megnézném, hogy milyen arcot vágsz, amikor kiderül számodra, hogy ki írta e sorokat... Meglehet, talán már valahol a lelked mélyén tudatában vagy, de ugye megérted, hogy nem mondhatok többet... Talán ismerősnek tűnhet valahonnan az írásom, de ha mégsem, hát annyi baj legyen, azt is megérteném, elvégre jócskán eltelt már egy kis idő, amióta eljöttem otthonról...

 

 El sem tudom mondani, mennyire hiányzik az a világ, amelyet önszántamból hagytam el, de mégis jó ez így, hiszen itt végre ráleltem az igazi boldogságra, amit már régóta kerestem... Igen, boldog vagyok, és ezért neked is köszönettel tartozom... Ne feledd, még te is rátalálhatsz a boldogságra..."

 

 

 

- Milyen szép... - jegyezte meg a felolvasás után szempilláját bűbájosan megrebbentve és szinte elalélva a hallottaktól a fiatal archeológus lány. - Olyan romantikus, nem igaz?

 

- De igen… Ezt meg hol találtad? - kérdezte Frank értetlenül, miközben nagy nehezen sikerült elszakítania csodálkozó tekintetét a kézirat másolatáról. - Mi a csuda akar ez lenni?

 

- Ez annak a levélkének a másolata, amit az ásatáson találtunk - felelte szépséges kolléganője. - Legalábbis csak egy töredéke, ennyi maradt meg belőle.

 

- Ugye nem mondod komolyan, Jenny? Ez valami vicc?

 

- Nincs ebben semmiféle tréfa, magam ellenőriztem a hitelességét. Ezt most a lehető legkomolyabban mondom, elhiheted nekem. Ez valódi.

 

- Elhiszem, ha te mondod... De akkor ez roppant érdekes, nem gondolod?

 

- Szerintem is, Frankie. Érthetetlen számomra is.

 

- Nem lehet, hogy valaki a bolondját járatja velünk?

 

- Erre már én is gondoltam, csakhogy attól tartok, erről szó sincs. Az ásatás helyszíne teljesen érintetlen volt, a feltárás első szakasza állandó felügyelet alatt zajlott. Kizárt mindenféle manipuláció. A papírtekercset az összes szükséges vizsgálatoknak alávetettük már. Beigazolódott, hogy valóban nem hamisítvány, és még csak nem is utólag tették oda... Nagyon úgy néz ki, hogy egyidős a talajrétegben talált csontok maradványaival.

 

- Tehát akkor mindenképpen eredeti dokumentumról van szó...

 

- Pontosan. Minden kétséget kizáróan korabeli, legalábbis a műszerekkel végzett különféle elemzések során ez derült ki.

 

- De ez az egész valamiért mégsem hagy nyugodni. Valami nem stimmel...

 

- Ezt én is így gondolom...

 

- Ez az írás... és a nyelvezete... nem is tudom... de valahogy nem illik bele abba a korba. Egyáltalán nem jellemző ez a szóhasználat - morfondírozott Frank.

 

- Igen - helyeselt a lány -, akár ma is írhatták volna.

 

- Határozottan olyan, mintha csak manapság írta volna valaki.

 

- Ráadásul volna itt még egy érdekesség...

 

- Hallgatlak, Jenny...

 

- A papír kormeghatározása során bizonyos ellentmondások merültek fel. A vizsgálatok alkalmával kimutatható lett, hogy valóban korabeli lelettel van dolgunk. Azonban a papír anyagának összetétele még nem egyértelmű. A laborból majd csak később jön meg az eredmény. Éppen most próbálják pontosabban analizálni. Ja, és kértünk grafológiai elemzést is.

 

- Jól van, akkor addig várnunk kell. Mást úgysem tehetünk. És a csontokkal mi a helyzet? Tudunk már valami érdemlegeset?

 

- Azokkal minden rendben van - bólintott Jenny. - Valószínűleg nő volt az illető, és igen szép kort megélt. A röntgenfelvételek nem utalnak külsérelmi nyomokra, leszámítva a jobb alkar és bal lábszár csontjain található forradást, melynek eredete feltehetőleg egy balesetből származó törés lehetett.

 

- Tehát akkor semmi sem utal erőszakos halálra...

 

- Így van. A nénike minden jel szerint természetes úton halálozott el.

 

- Biztosan neki is hasonló sí-balesete volt, mint ahogy neked is pár éve... - mondta Frank viccelődve.

 

- He-he-he, nagyon vicces - fűzte hozzá a lány fanyar mosollyal.

 

- Ez a levélke meg ott hevert közvetlenül a csontok mellett?

 

- Igen, ott a közelében.

 

- Egyébként megtörtént már a DNS-vizsgálat?

 

- Az még nem. Holnap kerül rá sor.

 

- Jól van, akkor majd később visszatérünk erre is. Egyelőre ennyi... - mondta Frank, azzal becsukta maga előtt az irattömböt. - Amúgy mit csinálsz ma este, Jenny? Van már valami programod? Ugye nincs? Kérlek, mondd, hogy ráérsz...

 

- Azt hiszem - felelte a lány fáradt szemeit dörzsölgetve -, először is hazamegyek és veszek egy forró fürdőt, aztán lefekszem és alszom holnap délig. Még a telefont is kikapcsolom.

 

- Pedig arra gondoltam, esetleg megihatnánk együtt valamit. Tudok egy kellemes helyet a közelben. Egészen hangulatos...

 

- Igazán kedves vagy, Frankie, de ne haragudj, nagyon fáradt vagyok. Majd inkább máskor, jó?

 

- Esetleg akkor holnap vagy holnapután lehet róla szó?

 

- Talán igen... Majd megbeszéljük.

 

- Annyit dolgozunk, hogy már igazán ránk férne egy kis pihenés, nem gondolod?

 

- Igazad lehet. Csakhogy most itt van ez az ásatás, ami szinte minden energiámat felemészti. Csakúgy, mint a tiédet is. De az egész napot együtt töltjük. Nincs még belőlem eleged?

 

- Dehogyis! Már hogy lenne belőled elegem. Ezt nyugodtan felejtsd is el. Az egészen más... Ez munka, nem pedig randi.

 

- Ígérem, ha túl leszünk ezen az egészen, sort fogunk keríteni rá. Rendben van?

 

- Hát jó, de aztán majd szavadon foglak.

 

 

***

 

 Másnap délután Jenny kétségbeesett hangon közölte Frank-kel a döbbenetes hírt:

 

- Képzeld, fura dolog történt - hangzott a telefonban a lány izgatott hangja. - Egyszerűen nem is értem, hogy történhetett...

 

- Mi a baj, Jenny?

 

- Nincs is rá logikus magyarázat...

 

- Csak higgadj le, és mondd el, mi történt - faggatta a fiú a vonal túlsó végén. - Csak nem a csontokkal van valami? Ugye, nem?

 

- De sajnos igen. A DNS-mintavételre már nem is maradt lehetőség...

 

- Hogyan?!

 

- Érthetetlen módon valamiért egyszerűen felgyorsultak a bomlási folyamatok. Pedig mindent megfelelően végeztünk, ahogy kell... Talán valamiféle oxidációs jelenség lehetett...

 

- Ezt hogy érted?

 

- Képzeld, a csontok hirtelen elkezdtek porhanyóssá válni. Mire belekezdtünk volna a részletesebb vizsgálatokba, addigra az egész úgy ahogy volt, elporladt. Csak egy marék hamu maradt belőle, semmi más...

 

- Hiszen ez szörnyű... - hangzott a telefonban Frank elképedt hangja.

 

- Ne is mondd... Ez katasztrófa. Hogyan történhetett meg ilyesmi?

 

- Fogalmam sincs. Még én sem hallottam efféléről. Próbálj megnyugodni, Jenny. Most már úgyis mindegy. Ne emészd magad miatta. Nem tudhatjuk mi lehet az oka. Akkor majd azt a levelet vizsgáljuk tovább, na meg itt vannak azok a röntgenfelvételek is...

 

- De akkor is bosszantó ez az egész...

 

- Most inkább pihendd ki magad. De tudod mit? Eljöhetnél nekem segíteni és elemezhetnénk együtt is azt a levelet. Vajon ki írhatta? Kinek és miért?

 

- Jó ötlet, de sajnos most nem megy.

 

- Drága Jenny, emlékeztetlek, hogy megígértél egy randit...

 

- Igen, tudom. Nincs is elfelejtve, csakhogy éppen ma délelőtt érkezett meg az értesítés a pályázatra, amit nemrég említettem neked...

 

- Ja, igen, az a TimeTech Corporation, vagy mi...

 

- Igen, az.

 

- És?

 

- Szóval az van, hogy... elfogadták a jelentkezésemet. Pedig már nem is számítottam rá.

 

- A francba... - dünnyögte Frank a telefonkagylóba.

 

- Tudom, hogy te nem örülsz neki. De csak egy rövid időről van szó, az egész nem tarthat tovább pár óránál. És ez számomra nagy lehetőség, ugye megérted... Ha egyszer van rá mód, hogy visszautazzunk az időben, akár évszázadokat is megtehetünk a múltba, akkor az egy csodálatos kaland. Igazi ajándék lenne bárkinek, pláne egy archeológusnak, aki arra tette fel az életét, hogy régi korok hagyatékát fürkéssze. És ez most egy soha vissza nem térő alkalom...

 

 Frank némán bólintott.

 

- Jól meggondoltad? - sóhajtott keserűen. - Ez nagyon veszélyes lehet...

 

- Azt hiszem, megéri a kockázatot - felelte Jenny. - Legalábbis reménykedem benne...

 

- Ezek szerint semmiképp sem tudnálak lebeszélni erről az...

 

- Őrültségről? Nem. Attól tartok, nem.

 

- És mi lesz a randevúnkkal?

 

- Frankie, csak pár óráról van szó. Ez csak egy kirándulás. Szinte észre sem veszed majd a távollétemet. Reggelre már itt is leszek. Legalábbis ezt mondták. Akkor majd mindent bepótolunk, ígérem.

 

- Szóval retúrjegyed van a múlt rejtelmes bugyraiba, igaz?

 

- Igen. És nem hagyhatom ki ezt a kivételes lehetőséget. De valld be őszintén, hogy azért te is szívesen benevezhetnél egy ilyen utazásra... Akár velem is jöhetnél, talán még el lehetne intézni...

 

- Jobb nekem itt a jelenben. Én inkább a jövőben látom a kedvező perspektívát.

 

- Szóval egy archeológus, akit a jövő érdekel? - kuncogott a lány. - Milyen dolog ez? Lettél volna inkább futurológus...

 

- Ha-ha-ha, nagyon vicces - válaszolta a fiú fintorogva. - Tudod, hogy nem úgy értettem. Mikor indulsz?

 

- Még ma este.

 

- Na ne... Máris?

 

- Igen, de tényleg nem töltök ott túl sok időt. Csak egy kis ismerkedés a korabeli kultúrával, semmi több.

 

- És a történelembe nem beavatkozni, ugyebár... Még csak véletlenül sem...

 

- Ez csak természetes. Tisztában vagyok mindennel. Csak megfigyelem azt a kort, kicsit körülnézek, és már jövök is vissza.

 

- Mi lesz a célidő?

 

- Azt még nem tudom pontosan. Megpróbálok első kézből hiteles adatokhoz jutni, hogy ki is lehetett az a nénike, akinek a csontjait megtaláltuk abban az ősrégi talajrétegben. Gondolj bele, talán még találkozni is tudnék vele... - a lány hangja egyre lelkesebben csengett. - Képzeld csak el, az lenne az igazi szenzáció. Milyen nagyszerű dolog is lenne.

 

- Tehát akkor, ha jól értem, végül is kiköthetsz a középkorban, vagy akár a vérszomjas dinoszauruszok között is...

 

- Nem tagadom, valahogy ez a helyzet. Ez is benne van a pakliban. Rizikós dolog.

 

- És mit csinálsz majd akkor? Mihez kezdesz abban az idegen világban? Nem vagy erre igazán felkészülve... Nincsenek még tapasztalataid az ilyen váratlan helyzetekhez...

 

- Majd improvizálok. Tudok vigyázni magamra, ne aggódj miattam.

 

- Persze, mint annak idején az Alpokban a sípályán...- morgolódott Frank. - Emlékszel?

 

- Ez most más. És ez különben sem ér.

 

- Hát jól van, Jenny. Kérlek, tényleg vigyázz magadra, és lehetőleg térj vissza épségben.

 

- Rendben. Akkor majd mesélek. És a randiról sem feledkezem meg.

 

 A beszélgetés után Frank nehéz szívvel tette le a telefont. Azon az estén nem tudta álomra hajtani a fejét. Egyfolytában szerelme, Jenny járt az eszében.

 

 

***

 

 Másnap reggel izgatottan érdeklődött a TimeTech vezetőségénél a küldetés eredményével kapcsolatban. Már türelmetlenül várta a lányt, hogy újból a közelében lehessen. A hosszú éjszaka alatt arra jutott, hogy végre összeszedi magát és bevallja a lánynak, hogy mit érez iránta. Bár nem is lett volna erre túl nagy szükség, hiszen Jenny már régóta tisztában lehetett azzal, hogy a fiúra nem csupán szakmailag számíthat.

 

A TimeTech Corporation azonban sajnos nem szolgálhatott szívderítő hírekkel.

 

- Micsoda?! - hüledezett Frank elsápadva. - Hogy érti azt, hogy nincs Jennyről semmi hír?! Miért nem érkezett vissza?

 

- Sajnálom, uram - tárta szét kezeit tanácstalanul az idő-utaztató cég vezetője. - Nem tudjuk, mi történhetett.

 

- Az meg hogy lehet?

 

- Az eljárás még kísérleti stádiumban van, de erre és az ebből adódó kockázatokra előzőleg külön fel is hívtuk ügyfelünk figyelmét. Tisztában volt az esetleges következményekkel. Nem így terveztük ugyan, de bele kellett kalkulálnunk ezt a rizikófaktort is.

 

- És akkor most mit lehet tenni?

 

- Attól tartok, uram, sajnos semmit sem tehetünk. Elindítottuk a virtuális keresőprogramot, amelynek segítségével elvileg felkutatható és beazonosítható a célszemély, vagyis ez esetben ügyfelünk bioelektromos jelei. Azonban eddig még semmi eredmény. Csupán várunk, és bízunk benne, hogy előbb-utóbb eredményre vezet a keresés, és sikerrel járunk. Tény, hogy valamiért ott ragadt, abban az időben, ahová visszaküldtük... Vagy egyszerűen csak nem akar visszatérni... Végül is ezt is megtehetné, a döntés joga a saját kezében van. Vagy pedig...

 

- Vagy pedig?

 

- Sajnos azt az eshetőséget sem zárhatjuk ki, hogy ügyfelünk... a kísérlet közben... nos hát, szerencsétlen módon elhalálozott.

 

- Mondhatom, szép kilátások - szörnyülködött Frank.

 

- De ne adjuk fel, bármi lehet még... - jött a karcsú vigasz.

 

 

***

 

 A fiú napokon keresztül várt és csak várt. A percek napoknak, az órák éveknek tűntek. A tétlenségbe és a tehetetlenségbe valószínűleg teljesen bele is őrült volna, hacsak nincs a munkája és az ásatás, amelyen Jennyvel együtt dolgoztak. Személyesen ment ki a helyszínre, ahol nemrégiben azokat a csontokat találták, amelyek a behatóbb vizsgálatok során egyszeriben csak úgy elporladtak. Ez legalább részben elterelte a gondolatait a jelen kínzó fájdalmairól, melyek a lelkében tobzódtak a lány elvesztése miatt. Nem is beszélve arról, hogy itt találták meg azt a rejtélyes korabeli levélkét is azzal a fura szöveggel.

 

 Frank elővette az ásatáshoz szükséges szerszámait, és kutatni kezdett. Tovább vizsgálta a helyszínt, gondosan tisztogatta a megkövesedett talajréteget aprócska pamacsával. Keresett még valamit, valami támpontot, ami az eddig feltárt csontok, illetve a hozzájuk tartozó levélke eredetére vonatkozóan nyújthat további információkat. Szinte teljesen belemerült a munkájába, hogy felejtsen.

 

 Bár az az őrült ötlet is megfordult a fejében, miközben a kövekről porolgatta a szennyeződést, hogy esetleg neki is érdemes lenne megpályázni egy utazást a TimeTech Corporation-nál. Egy utazást az időben, hogy megtalálja szerelmét. De ugyan mennyi lenne rá az esély, hogy végül rátalál? Ugyan ki tudná azt garantálni, hogy éppen oda vetődik majd ő is, ahová Jenny került? És mi van akkor, ha időközben a lány valahogy mégis hazatér, amikor ő már nem lesz itt, ebben a korban? Szép kis csiki-csuki...

 

 Lázas gondolatmenetét egy újabb felfedezés szakította félbe. A talajréteg feltárása közben újabb csontokra lett figyelmes. Nagyon óvatosan és körültekintően tisztította a leletet, amely épp az egykori nénike egykori csontjainak lelőhelye mellett hevert. Hogyan lehet, hogy eddig ezt a csontvázat még nem vették észre. Márpedig ez is egy elég jó állapotban fennmaradt, komplett emberi csontváz volt.

 

 A munkálatok közben egyre elhatalmasodó szorongás lett úrrá rajta. Meghatározhatatlan és egyben roppant fura érzések kezdtek lüktetni benne. És ezek a különös érzetek egyre csak erősödtek, amint lassanként mind többet sikerült feltárni az ősi csontokból. A végtagok, a bordák, a medence-csont és a gerinc-csigolyák után lassanként előtűnt a teljes koponya is. Hosszadalmas és aprólékos munka után végre láthatóvá vált az egész emberi csontváz. Szinte sértetlenül fennmaradt az utókor számára. Íme egy újabb értékes lelet a kutatók és a múzeumok legnagyobb örömére...

 

- Hát te meg ki vagy? - mormogta Frank némi iróniával. - Örülök, hogy megismertelek. Na nézzük csak, mindjárt alaposabban megvizsgállak, szíves engedelmeddel...

 

 Gondosan szemügyre vette a csontokat. Így első ránézésre úgy tűnt, hogy a kedves páciens valószínűleg férfi volt. Erre az erős csontozat is utalt. Mindeközben egyre rosszabbul kezdte érezni magát, verejtékezett és még a gyomra is émelyegni kezdett.

 

- Ó, bárcsak beszélni tudnál hozzám... - suttogta, míg tovább tanulmányozta a letisztított csontvázat. - Elmondhatnád nekem, honnan származol, és talán azt is, hogy találkoztál-e valaha az én Jennymmel... Ó, istenem, Jenny... - sóhajtotta szomorúan.

 

 Ekkor váratlanul valami megpendült benne. Eszébe villant a másik csontváz, amely a behatóbb vizsgálatok közben hirtelen bomlásnak indult. Az első lelet annak az egykori idős nőnek a csontváza... A törésből származó hegek a csontjain: a jobb alkar és a bal lábszár... Éppúgy, mint Jenny-nek, az évekkel ezelőtti sí-baleset miatt... Pont, mint Jenny...!

 

 Rögtön meg is szédült az elképesztő gondolatra. Valósággal még a háta is lúdbőrözött tőle. Az a nő nem más, mint Jenny? Hiszen ez képtelenség...

 

- Ó, egek! - agya veszettül járt. - Mégis lehetséges lenne? Hiszen ez... ez egyszerűen döbbenetes. Ó, nem! Jenny... És akkor mi a helyzet azzal a levélkével, amit szintén ezen a helyen találtak? - sopánkodott tovább. - Vajon akkor azt te írtad, Jenny? Te üzentél nekem, hogy tudjam, boldog vagy?

 

 Nem, az mégsem lehet, gondolta, hiszen az biztosan nem Jenny írása volt. Azt egyértelműen felismerte volna. Mindenesetre akár egy búcsúlevélnek is beillett volna, amelyben közli, hogy boldog ott, ahová került...

 

 Azért némiképp megnyugvással töltötte el a férfit az a tudat, hogy szíve hölgye mégis túlélte az időutazást. És rátalált a boldogságra. Még ha egy múltbéli, másik férfi oldalán is...

 

 Frank verejtéktől csillogó homlokkal, elszorult torokkal porolgatta tovább a régmúlt korokból előbukkant illető földi maradványait. Amikor kis pamacsával a koponyacsonthoz ért, egyszer csak valami a szemeibe villant. Tekintete azonnal megakadt azon a furcsaságon.

 

- Ó, ha beszélni tudnál - mondta hirtelen felvillanyozódva. - Mondd csak szépen: ááá... - azzal belekezdett a fogak élénk tanulmányozásába. - Már elnézést, hogy a szádban turkálok. Tudom, ez amolyan intim szféra, de azért ugye megértesz... Csak most az egyszer légy egy kis türelemmel... Talán éppen te voltál az, aki azt a bizonyos levelet írta? Kinek írtad? Tudsz róla, hogy elcsábítottad a nőmet? Te kujon... Egyszerűen lecsaptad a kezemről...

 

 Frank egyre csak nézte meredt szemekkel a koponya fogazatát, és izgatottságában egyre szaporábban kapkodta a levegőt.

 

- De nem haragszom rád - mondta a koponyának, miközben szépen lassan halovány mosoly húzódott arcára -, mert tudom, hogy boldog volt melletted. Irigyellek, ugye tudod, te ősember...

 

 Levette a kesztyűjét, és meg akarta érinteni a koponyát, hogy a puszta bőrével tapinthassa meg az őskövületet. Ám a csontok egyszeriben gyors porladásnak indultak, és a sebesen pusztító bomlási folyamatok hamar végeztek az egész lelettel. Percek alatt minden hamuvá vált, csupán két pirinyó tárgy maradt épségben.

 

 Frank beletúrt a porba és kihalászta onnét. Amikor széttárta az ujjait, egy híd és egy ezüstösen megcsillanó amalgámtömés pottyant ki a tenyeréből. Nyelvével ellenőrizte a szájában a saját fogazatát is. Elmosolyodott.

 

 Megvilágosodott előtte, hogy a levélkében foglalt üzenetnek ki a címzettje, és affelől sem lehetett többé kétsége, hogy ki a feladó... Nyomban le is tette a kellékeket, és így szólt:

 

- Jövök, kedvesem... Nemsokára én is ott leszek. És számon kérem azt a beígért randit... Nincs ám elfelejtve...

 

 Úton a TimeTech Corporation épülete felé már tisztán látta maga előtt, hogy a saját jövője a múltban keresendő. Ennek így kell lennie. Hiszen ott vár rá Jenny, az egyetlen nő, akit szeret. És ott vár rá a boldogság.

 

 

*************

 

vége

 

 

2006.

Carl Thomas © Minden jog fenntartva!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Gratulálok!

(Eve Rigel, 2011.04.22 06:12)

Gratulálok, remek novella! Jó a stílus és az ötlet. Nekem valamiképp a Ház a tónál című filmet juttatta eszembe. :)

karmenklaudia@freemail.hu

(Kármen, 2010.11.10 09:29)

Gyönyörű!Egy igaz történet egy mennyei szerelemről:)-számomra!
Gratulálok hozzá!és köszönöm az élményt...

http://angellilith.wordpress.com/

(Angie, 2010.06.20 10:47)

Annak ellenére, hogy az elejétől lehetett sejteni a végét, mégis nagyon jó, és jól felépített novella.
Külön örülök a megnyugtató befejezésnek. :)
Gratulálok hozzá, Angie